Eurovízió: egy krími tatár képviseli Ukrajnát



Dzsamala (Jamala) krími tatár származású énekesnő nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét, így ő képviseli az országot a májusi stockholmi dalversenyen 1944 című dalával.

jamala

Az énekesnő által írt szám a krími tatárok 1944-es sztálini kitelepítéséről szól. Dzsamala családját is deportálták, a 32 éves énekesnő Kirgizisztánban született. Gyerekkorát a Krím félszigeten töltötte, miután családja a visszaköltözés mellett döntött. Az énekes egy interjúban elmondta, hogy

a dalt dédnagymamája visszaemlékezései ihlették arról a tragédiáról, amelyet családja és a krími tatár nép átélt 1944-ben.

„Dédnagyapám a fronton volt, ezért nem tudta feleségét és gyermekeit megvédeni. Vagonokba pakolták az embereket, mint a marhákat. Azoknak a holttestét, akik nem élték túl a több hétig tartó utat, menet közben dobálták ki a vonatból” – adta tovább az énekesnő azt, amit dédnagymamája mesélt.

A krími tatárok tömeges deportálása 1944. május 18-án kezdődött a félszigetről a szovjet Közép-Ázsiába. Néhány hét alatt a náci németekkel folytatott együttműködés vádjával kollektív büntetésként kétszázezer tatárt telepítettek ki Sztálin utasítására a Krímből. Sokan közülük már útközben éhen vagy szomjan haltak, a deportálást követő években pedig a kitelepítettek csaknem fele életét vesztette.

Rekordmennyiségű sms

A vasárnap esti döntőben szoros versenyben győzött az elsősorban opera- és dzsesszénekesként számon tartott, de az utóbbi években kiadott könnyűzenei lemezeivel is népszerűvé vált Dzsamala. A szakmai zsűri ugyanis öt ponttal a második helyre sorolta be a The Hardkiss rockzenekar mögé, amelynek hat pontot adott. A nézőktől beérkezett sms-ek alapján viszont az énekesnő került az első helyre hat ponttal, a The Hardkiss pedig a másodikra öt ponttal, így pontszámegyenlőség alakult ki az első két helyen. A szabályok alapján ez esetben a nézői szavazatok számítottak döntőnek. Az ukránok az országban rekordnak számító, több mint 380 ezer szavazatot küldtek el sms-ben kedvencükre.

A döntőt Ukrajnában két elődöntő előzte meg tizennyolc versenyzővel. Közülük került ki a zsűri és a közönség szavazata alapján a hat döntős. A zsűri három tagból állt: Konsztantyin Meladze zeneszerző-producerből, Ruszlana Lizsicskóból, a 2004-es isztambuli Eurovíziós Dalfesztivál győzteséből és a Verka Szegyucska művésznéven ismert Andrij Danilkóból, aki második helyezett lett a 2007-es helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az ukrán tévék által élőben közvetített elődöntőket és a döntőt két műsorvezető vezette, az egyik orosz, a másik ukrán nyelven. A zsűri tagjai közül Ruszlana ukránul, a másik kettő oroszul beszélt.

mti