Észak-Korea megelőző csapással fenyegetőzik



Észak-Korea azzal fenyegetőzött kedden, hogy megelőző csapást mér Dél-Koreára és az Egyesült Államokra, ha azok márciusi közös hadgyakorlatukon bármivel provokálják.

Az észak-koreai hadsereg főparancsnoksága nyilatkozatban közölte, hogy minden bevethető eszközzel visszaveri a legapróbb próbálkozást is, amely Kim Dzsong Un – az észak-koreai vezető – és rendszere megdöntését célozza.

A nyilatkozat fenyegetőn megemlíti, hogy az észak-koreai hadsereg első célpontja a dél-koreai elnöki iroda lenne,
a továbbiak között pedig kontinentális amerikai területek – azaz nemcsak az Egyesült Államok csendes-óceáni szigetei – is szerepelnek.

A nyilatkozat a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatot “az ellenséges magatartás tetőpontjának” minősíti. Közös hadgyakorlatot már jó ideje, két évtizede minden évben tart Dél-Korea az Egyesült Államokkal.

A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint az idein a tavalyi 3700-zal szemben több mint négyszer annyi, tizenötezer amerikai katona vesz részt.

Az egymással jogilag bő hatvan éve hadban álló Észak- és Dél-Korea viszonya azóta romlott meg riasztón, hogy Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának tilalma ellenére saját állítása szerint műholdat juttatott az űrbe február 7-én. Dél-Korea és a nemzetközi közösség szerint a műholdfelbocsátás csak ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétát próbálhasson ki.

A dél-koreai-amerikai hadgyakorlatok elleni észak-koreai heves tiltakozás már hagyomány. Kim Dzsong Un a tavalyi gyakorlatozás kezdetén is parancsba adta hadseregének, hogy készüljön fel a harcra.

mti