Megtanultunk spórolni a gázzal



Ukrajna 2013 óta nagyon megtanult takarékoskodni a földgázzal, derül ki a Naftogaz jelentéséből.

gaz

Az ukrán állami gázszolgáltató adatai szerint az elmúlt két évben mindent egybevéve 31 százalékkal csökkent a gáz felhasználásának mértéke 2013-hoz viszonyítva. Ha csak a lakossági szegmenset nézzük, ott 26 százalékos a csökkenés – olvashatjuk zak-kor.net portál cikkében. Ez különösen annak tudatában számít jelentős spórolásnak, hogy 2004 és 2013 közt mindössze egy százalékkal mérséklődött a gázfogyasztás.

2015-ben 2014-hez mérten 20,9 százalékkal esett vissza a fogyasztás, s 33,727 milliárd köbmétert tett ki.

Az állami gázcég arra a következtetésre jutott, hogy elsősorban az ipari termelés visszaesése miatt állt be ilyen mértékű csökkenés, de kiemelik azt is, hogy egyre többen keresik a hatékonyabb energiafelhasználási módszereket, ami korábban nem volt jellemző az ukránokra.

Nyilvánvalóan az is fontos szerepet játszhat a folyamatban, hogy tavaly áprilisban az országban drasztikusan megemelkedtek a gázfogyasztás tarifái. A fűtési szezonban a kedvezményes fogyasztási kategóriában 3,60 hrivnyát kell fizetni egy köbméterért, de májustól szeptember végéig mindentől függetlenül 7,18 hrivnyát.