Amerikai titkosszolgálati vezetők a konfliktus folytatódására számítanak Ukrajnában



Az Egyesült Államok titkosszolgálatai arra számítanak, hogy folytatódni fognak a harcok a lázadókkal Ukrajnában – mondták titkosszolgálati vezetők csütörtöki meghallgatásukon a washingtoni kongresszus hírszerzési bizottságában.

A meghallgatáson Clapper és Brennan beszélt Oroszország ukrajnai beavatkozásáról is. Clapper szerint Moszkva Ukrajnára, mint „Kis-Oroszországra” tekint.

„Úgy gondolom, folytatni fogja a felkelők támogatását, hogy fenntartsa érdekeit Ukrajnában” – tette hozzá.

Brennan pedig megjegyezte: bizonytalanság áll fenn azzal kapcsolatban, hogy Moszkva miként tud majd kivonulni az ukrajnai konfliktusból.

mti nyomán