Cigit csempésztek az önkéntes nacionalisták



Az ukrán főügyészség, az SZBU, a Nemzeti Rendőrség és a katonai főügyészség összehangolt akciójával elfogott egy négymillió hrivnya értékű csempész cigaretta szállítmányt, amelyet a Kijev ezred katonái vittek át a konfrontációs vonalon.

ural

„Az akció során lefoglalásra került egy Ural teherautó és egy pótkocsi, amely a főváros felé haladt, amit a  Kijev ezred katonái kíséretek. Nagyjából 400 ezer doboz cigarettát találtak négymillió hrivnya értékben”

– nyilatkozták a hatóságok.

„Az önkéntes egység szálkaként lesz jelen a felkelők, megszállók és a korrupt hivatalnokok szemében. Harcolni fogunk a jogainkért. Eleinte csak helyi szinten, aztán ezt az egész országra kiterjesztjük a tevékenységünket. Segíteni fogunk mindenkinek, aki harcolni akar a jogaiért, és segítünk mindenkinek, akinek tiszták a szándékai és tiszta a szíve” – ezekkel a mondatokkal reagált a nacionalista ezred a Facebook oldalán.

Úgy néz ki a cigi csempészettel is csak segíteni akartak, az sem számít, hogy a “halálos” ellenségtől vették a csempészcigit – írja az ua-reporter.com.