Kiszabadult egy ukrán újságírónő a lázadók fogságából



Fogolycsere keretében sikerült az ukrán kormánynak elérnie, hogy a kelet-ukrajnai felkelők engedjenek el egy újságírónőt, akit több mint egy évig tartottak fogva – erről csütörtökön számolt be Petro Porosenko ukrán elnök a Twitteren.

marija

Marija Varfolomejevát tavaly január 9-e óta tartották fogságban a Luganszk megyei felkelők, állítólag egy pincében, ahol meg is kínozták. Akkor fogták el, amikor Luhanszkban egy hivatali épületet fotózott, és kémkedéssel vádolták meg.

Porosenko szerint nem kis erőfeszítésbe került az újságírónő kiszabadítása, amiért köszönetet mondott minden közreműködőnek.

Varfolomejeva Luganszk felkelő megszállása előtt egy helyi újság munkatársa volt, de dolgozott a Vosztok-Media internetes kiadványnak és ukrán tévécsatornáknak is.

Felkelő hírforrások szerint az újságírónőért cserébe két személyt, egy férfit és egy nőt engedtek el Kijevben. Porosenko sajtótitkára, Szvjatoszlav Ceholko hozzátette, hogy egyikük egy orosz állampolgár, akinek az ukrán elnök kegyelmet adott.

Közben Denisz Pusilin donyecki népköztársasági vezető amellett érvel, hogy Nagyija Szavcsenkót cseréljék ki az Ukrajna által fogva tartott felkelőkkel.

mti/karpathir