Turcsinov tartalékolná a mozgósítás következő hullámát



A részleges mozgósítás soron következő hullámának bevezetéséről március folyamán dönthetünk – jelentette be Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) elnöke.

„Nagyon fontos a számunkra az, hogy erős és ütőképes nagyrészt hivatásos állományból álló hadseregünk legyen. Ugyanis a profikból álló hadsereg sokkal effektívebb” – fogalmazott a tanács elnöke.

Turcsinov szerint azért, hogy növelni tudják a szerződéses katonák létszámát – a gazdasági nehézségek ellenére – megemelték a 2016-os évre tervezett katonai kiadásokat. Ennek köszönhetően az Ukrán Fegyveres Erők és a Nemzeti Gárda hivatásos katonáinak minimálbére elérte a 7 ezer hrivnyát. A terrorellenes hadműveletek (ATO) helyszínén harcolok, pedig további juttatásokat kapnak. Úgy vélekedett, ezek a lépések nagyban hozzájárultak a jelentkezők száménak növekedéséhez.

„A márciusban döntünk majd a részleges mozgósítás soron következő hullámának bevezetéséről. Nem sietjük el a mobilizáció elrendelését, amennyiben a szerződéses állomány megfelelő ütemben bővül és a hivatásos katonák révén a haderő eléri a kellő létszámot. A mozgósítás megmarad tartalékba, csak akkor kerülne bevezetésre, ha ismét kiéleződne a kelet-ukrajnai helyzet”

– mondta Olekszandr Turcsinov. Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács elnöke emlékeztetett arra, is, hogy tartaléknak ott van még a sorkatonai szolgálat is. Igaz a sorkatonák nem vethetők be a terrorellenes hadműveletekben.

Turcsinov végezetül megjegyezte, ezek nem befolyásolják a demobilizációt, a korábban mozgósított katonák leszerelése a korábban elfogadott ütemben zajlik.