Meg akarta ölni Trumpot, letartóztatták az egyiptomi diákot



Letartóztattak Kaliforniában egy egyiptomi diákot, mert az interneten azzal fenyegetőzött, hogy megöli Donald Trumpot, a Republikánus Párt pillanatnyilag legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsát.

A 23 éves Emadeldin El-Szájedet február 12-én tartóztatták le szövetségi nyomozók, de ezt csak csütörtökön hozták nyilvánosságra a hatóságok. A diák egy Los Angeles melletti pilótaiskolában tanult, és a belbiztonsági hatóságok szerint az interneten megjelentetett sorai bizonyítékként szolgálnak az emberölési kísérletre.

“Kedvet érzek rá, hogy megöljem Donald Trumpot, és hogy aztán életfogytig tartó börtönre ítéljenek.

Az egész világ megköszönné nekem, hogy ezt tettem” – írta Facebook-bejegyzésében az egyiptomi fiatal.
Az amerikai hatóságok még nem emeltek vádat ellene, de egy illetékes bíró elrendelte a kiutasítását, arra hivatkozva, hogy a bejegyzés után El-Szájedet kirúgták a pilótaiskolából, így diákvízuma sem érvényes már. A hallgató ügyvédje, Hani Busra elismerte, hogy védence “rossz ítélőképességről” tett tanúbizonyságot, de amit tett, az csak diákcsíny volt, valójában eszébe sem jutott megölni a republikánus elnökjelölt-aspiránst. Hozzátette magyarázatként, hogy a Facebookra írt bejegyzéshez egy cikk volt csatolva Trump egyik muszlimellenes megjegyzéséről.

Az egyiptomi diákot várhatóan pénteken kiutasítják az Egyesült Államokból.

mti