Nem sok jóra számíthat az ukrán gazdaság



Az ukrán gazdaságfejlesztési minisztérium rontotta a gazdaság első félévi teljesítményére vonatkozó várakozását, és most már azzal számol, hogy stagnál a GDP.

ukrajna_szlava

A minisztérium eddig 1 százalékos gazdaságnövekedést várt éves összevetésben.

A pénteken ismertetett adat szerint az ukrán hazai össztermék (GDP) 2,1 százalékkal zsugorodott februárban tavaly februárhoz képest, amikor a visszaesés lényegesen nagyobb, 17,5 százalék volt.

Tavaly az ukrán GDP 10,5 százalékkal zsugorodott. A központi bank nemrég 2,4-ről 1 százalékra rontotta az idei gazdasági növekedéssel kapcsolatos előrejelzését.

Az ukrán lakosságra kemény időszak vár,  mint arról írtunk, március elsejétől emelkedett a villany lakossági ára, áprilistól pedig a gáz árát is emelik. Március 1-től a jövedéki adót is emelték. Az utóbbi hónapokban egyre többen kényszerülnek külföldön munkát vállalni, hogy eltudják itthon maradt családtagjait tartani. A szakember hiány már érezhető, például valós probléma a tanárhiány, amely immár nem csupán a szórványoktatásban, hanem a tömbmagyarság iskoláiban is érezteti a hatását.

mti/karpathir