Exkluzív légi felvétel az idomeni menekülttáborról



A Drone Media Studio tegnap Idomeniben forgatott, ahol már több mint tízezer migráns várja, hogy beengedik-e Macedóniába.

A helyszínen járó videósok arról számoltak be, hogy egyre jobban hasonlítanak az állapotok a Calais mellett felszámolás alatt álló Dzsungel nevű sátortáborra.

A macedón hatóságok bejelentették, hogy újabb korlátozást vezettek be ma az országba Görögország felől belépni akaró migránsokkal szemben, csak azokat engedik be, akik háború sújtotta városból érkeznek – közölték meg nem nevezett görög rendőrségi források. Akik például a szíriai Aleppóból menekültek el, beléphetnek, de akik a szíriai vagy az iraki fővárost hagyták ott, azok nem, mert sem Damaszkuszt, sem Bagdadot nem tekintik háború sújtotta városnak a macedón hatóságok – írja az MTI.

Macedónia már többször szigorította a migránsok belépésének feltételeit, hogy lassítsa az áradatot. Már két hete naponta csak néhány száz szíriai, illetve iraki menekültet enged be területére, emiatt már 13-14 ezer ember torlódott föl a határ görög oldalán. Hivatalos adatok szerint összesen 32 ezer migráns rekedt Görögországban, ahová az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) számvetése alapján csak az év eleje és február 29. között több mint 130 ezer menekült érkezett főként Törökországból.