Az önkormányzatok fogják intézni a bejelentkezést



Az erről szóló törvényi rendeletet már alá is írta Petro Porosenko elnök. Ennek értelmében a migrációs szolgálattól a helyi önkormányzatok hatáskörébe kerül a személyi lakcímnyilvántartás.

paszport

Ez megkönnyítheti úgy a lakosok, mind a hivatalok dolgait. Hiszen ezek után nem kell az adott önkormányzatnak külön igazolást hozni arról, hogy mondjuk hova van bejelentkezve az adott illető, hiszen azt az önkormányzat ezentúl felleli saját adatbázisában. Egyúttal tehermentesítik a migrációs szolgálatokat – közölte a zak-kor.net.

Az átalakítás gyakorlati része a tervek szerint májustól kezdődően valósul meg, addig pedig az önkormányzatoknak fel kell készülniük erre az újításra.

A vállalkozások bejegyzésével és az ingatlanok regisztrációjával kapcsolatos jogokat már korábban megkapták az önkormányzatok. Most pedig egy újabb körrel bővül mindez.