Jobban rászáll az embercsempészekre a NATO



A NATO kiszélesíti az embercsempész-hálózatok elleni műveleteit. Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára szerint újabb hajókat vezényelnek az Égei-tengerre.

nato_jen_Ston

Kiszélesíti a NATO a görög és török partok közelében az embercsempész-hálózatok ellen indított tengeri műveletet, és

fokozza együttműködését az Európai Unió határvédelmi ügynökségével,

a Frontex-el – mondta Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára. Az észak-atlanti szövetség újabb hajókat vezényel az Égei-tengerre a jelenleg három hajóból álló kötelék támogatására. Ami biztos, Franciaország a misszió rendelkezésére bocsátja egy hadihajóját, további részleteket azonban nem közöltek.

Stoltenberg szerint

a NATO hajóinak működési területe ezentúl a görög és török part menti vizekre is kiterjed majd.
A katonai szervezet emellett megállapodott az uniós határvédelmi ügynökséggel folytatott együttműködés részleteiről és annak további erősítéséről.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos közleményben üdvözölte a megegyezést. Azt is írták, a megállapodás “újabb példája az EU és NATO közötti gyakorlati együttműködés fontosságának”.

Az EU bízik benne, hogy a NATO-val való közös erőfeszítéseik hozzájárulnak a migrációs válság kihívásainak kezeléséhez”

– írták, megemlítve, hogy a küldetés célja nem a menekülthajók feltartóztatása vagy visszafordítása, hanem az embercsempészek elleni fellépés.

mti