Ezerszeres mértékű sugárzást észleltek Helsinki felett



A cézium-137-es izotóp normális sugárzási értékének ezerszeresét mérték Helsinki felett március 3-án és 4-én. A sugárzás, aminek forrása Oroszországban vagy Észtországban lehet, nem veszélyes mértékű a lakosságra.

A STUK közleménye szerint 4000 mikrobecquerelnek megfelelő sugárzást mértek légköbméterenként a finn fővárosban.

Ez az érték ugyan a megszokottnál ezerszer magasabb, de milliószor kisebb annál, ami szükségessé tenné a lakosság számára a közvetlen védelmi intézkedéseket.

“Ez különösen szokatlan volt. A nukleáris biztonság szempontjából mindazonáltal a cézium mért szintje nincs kihatással az emberi egészségre” – mondta Tarja Ikaheimonen, a STUK egyik vezető illetékese.

Az 1986-os csernobili katasztrófa óta Finnországban rendszertelen időközönként még mindig mérnek megnövekedett sugárzást.

A múlt héten rögzített értékek azonban túl magasak ahhoz, hogy a csernobili katasztrófával lehessen őket magyarázni – tette hozzá Ikaheimonen. Mivel nukleáris balesetekről nem jöttek jelentések mostanában, így a kutatók továbbra is találgatnak, mi állhat a rejtélyes céziumsugárzás hátterében.

Finn atomerőművekből nem jöhetett a sugárfelhő

Finnországban két atomerőmű működik, összesen négy reaktorral. Az egyik erőmű az ország nyugati részében, míg a másik Helsinkitől keletre fekszik.

Üzemzavarokról egyelőre nem tudni. Azon a napon, amikor a magas sugárzási értékeket mérték, a szél kelet-délkeleti irányból fújt.

A sugárzás oka így Oroszországban, vagy Észtországban lehet.

Ikaheimonen szerint korai lenne még vádaskodni, hiszen a cézium-137-es izotópját felhasználják az iparban, kórházakban és kutatóintézményekben is.

mti