Kamu a londoni óriáspatkány



Az egész világsajtót bejárta és nálunk is megjelent egy fotó, amin egy férfi egy óriási patkány tetemét tartja egy szemétszedő csipesszel.

Vannak azonban, akik szerint a patkánytetem megtalálói egyszerűen füllentenek. „Esélytelen, hogy egy patkány ekkorára nőjön, de az is nehezen elképzelhető, hogy valaki így tud tartani egy több mint tíz kilós tetemet azzal a csipesszel” – mondta Jane Hurst, a University of Liverpool biológus professzora a Newsbeat-nek. „A gambiai erszényes patkányok is csak 90 centisre nőnek, de még azok sem nehezebbek másfél kilónál” – tette hozzá.

Amilyen gyorsan végigsöpört a patkánypánik a világon, az internet szerencsére most ugyanúgy szállította az ésszerű magyarázatot is. Az eredeti fényképet Oliver O’Brien, az UCL adatkutatója is kielemezte, amiből kiderült, hogy a dög nem lehetett akkora, mint egy négyéves gyerek. Szerinte ehhez a patkányt tartó férfinak is legalább 3,5 méter magasnak kellene lennie.

Ezek szerint nem hihetünk a saját szemeinknek? Nem. Valójában sokkal gyakrabban csap be minket a látásunk, mint az gondolnánk. Amit ezen a fotón látunk, úgy hívják, hogy „kényszerített perspektíva”. A dolgok, amik közelebb vannak a kamera lencséjéhez, sokkal nagyobbnak tűnnek, mint amilyenek valójában.