Nem becsülik meg a nőket Ukrajnában



Nagyon jó grafikont készített a napokban méltatott nők napja kapcsán az Ellenzéki Blokk. Bemutatták, hogy az ukrán vezetés miként gondoskodik a nőkről. Kiderült, az elmúlt két évben, azaz az új hatalom regnálása idején minden téren csökkent minden. Mondani sem kell, ez a megállapítás nem csak a nőkre igaz…

Csak a legszembetűnőbbről, két éve még az első gyerek után 3873 dollárnak megfelelő hrivnyát fizetett az állam, a második után 7746-ot, a harmadik esetében pedig 15493 dollárt. Most a gyerekek számától függetlenül 1518 dollárnak megfelelő kifizetés jár.

De nézhetünk mást is, például a nyugdíjas nők illetménye 57 százalékot csökkent, ha az értékét vesszük alapul. 2013-ban még 184 dollárt tett ki átlagosan, 2014-ben ez 128-ra csökkent, tavaly pedig már csak 79 dollárt ért az ukrán asszonyok nyugdíja.

Az aktív korú nők jelenleg Ukrajnában átlagosan 158 dollárt keresnek a 2013-as 363 dolláros szinthez képest.