Ő volt az isztambuli robbantó



Egy 33 éves török férfi, Savas Yildiz robbanthatott Isztambulban. Szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal, korábban is részt vett több terrortámadásban.

A török hatóságok már az Adanából származó férfi szüleit is letartóztatták. A Hürriyet szerint az apjától DNS-mintát is vesznek és ez alapján próbálják azonosítani.

Savas Yildizt gyanúsították azzal is, hogy ő állt két korábbi robbantás mögött: tavaly májusban Mersinben és Adanában robbantottak egy-egy pártszékháznál. Azokban a támadásokban hárman sérültek meg. Szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal: rajta volt azon a négyfős listán is, amelyen azok szerepeltek, akik Szíriából tértek vissza Törökországba és a hatóságok szerint támadást terveztek. Azt is vizsgálják, hogy volt-e köze az októberi, ankarai merénylethez, amelyben több mint 100-an haltak meg.

A tegnapi támadásban összesen öten haltak meg: a terroristán kívül két izraeli-amerikai kettős állampolgár, egy izraeli és egy iráni. 36-an sérültek meg, főleg turisták. A merénylő egy forgalmas bevásárlóutcán robbantott, ahol mindig rengeteg a turista.

forrás_faktor.hu