Hat százalékos nyugdíjemelés jön májustól



Arszenyij Jacenyuk 6 százalékos nyugdíj- és béremelést harangozott be szokásos vasárnapi televíziós üzenetében.

A még mindig hivatalában lévő kormányfő ezt a sajátos keret választja a társadalommal való párbeszédnek. Kiállni a sajtó vagy a nyilvánosság elé első pillanattól nem mer, mert ott kérdezhetnének is, így viszont csak ő mondja el a magáét.
Most például azt, hogy

májustól 6 százalékkal fogják növelni a minimális nyugdíjak és minimálbérnek az összegét, ami a többi kifizetés átlagértékét is hasonló mértékben érinti majd.

Az év végén, decembertől ismét 6 százalékkal növekedhetnek ezek a juttatások, miközben a hrivnya vásárlóértéke ennél lényegesen nagyobb mértékben romlik. És akkor a folyamatosan emelkedő rezsidíjakról még nem is tettünk említést.