Sikeres ukrán rakétakísérlet



Sikeres kísérletet hajtott végre az ukrán hadsereg saját fejlesztésű föld-levegő rakétájával, a kísérlet célja az ország védelmi kapacitásának a növelése volt – közölte a tesztet követően Olekszandr Turcsinov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) elnöke.

raketa

Az ukrán nemzeti rakétaprogramot irányító Turcsinov elmondta, hogy a most élesben kipróbált rakéta teljes mértékben ukrán gyártmány. Ugyanis az volt a cél, hogy olyan rakétát építsenek, amihez nem használnak orosz alkatrészeket. Hozzátette: az ukrán rakétapajzs fejlesztése a legfontosabb lépés az ország biztonságának megőrzése érdekében. A kísérletről videó is készült.

„Elkezdtük az éles teszteket, és azzal, hogy célba találtunk, bizonyítottuk, hogy a rakétánk képes teljesíteni a kitűzött feladatokat” – fogalmazott Turcsinov. Kihangsúlyozta, hogy az ukrán gyártmányú rakéta irányíthatóbb és sokkal effektívebb a korábbi orosz változatnál. Hozzátette, nem ez az egyetlen rakétaprogram, amin az ukrán kutatók, és az ukrán hadiipar dolgozik, hamarosan újabb rakétákkal rukkolnak majd elő.