A parlamentben is téma volt a magyarok elleni uszítás



Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a kijevi törvényhozásban is szót emelt az ukrán nacionalisták félelmet keltő ungvári megnyilvánulása ellen.

Az ukrán parlament magyar tagja mélyen elítélte az efféle magatartást, a félelemkeltést és a nemzetiségek közötti béke megbontását, ami sérti Ukrajna törvényeit, alkotmányát és az ország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. A képviselő aláhúzta, mindaz, amit a radikálisok a megyeszékhelyen tettek március 13-án, a hatályos jogrend alapján bűncselekménynek számít, ezért azzal a kéréssel fordult a főügyészséghez, a nemzetbiztonsági szolgálathoz, a belügyminisztériumhoz, hogy keressék meg a felelősöket, s ítéljék el őket.

Mint az ismert, nacionalista szervezetek, köztük a kárpátaljai Karpatszka Szics, a Jobb Szektor, ungvári, munkácsi és harkovi futballfanatikusok, az Azov és Ajdar terepszínű katonai uniformist viselő mintegy száz aktivistája március 13-án, vasárnap fáklyás felvonulást tartott Ungváron abból az alkalomból, hogy Huszton 1939. március 15-én kiáltották ki a néhány napig létező Kárpát-Ukrajna bábállamot.

Az UNN ukrán hírügynökség portálján közzétett, de időközben eltüntetett videofelvétel tanúsága szerint az Ungvár belvárosában álló Petőfi-szobor mellett elvonuló nacionalisták egyebek mellett azt skandálták, hogy

„Késhegyre a magyarokkal!”.

Brenzovics kijevi felszólalásában

megengedhetetlennek minősítette az ilyen megnyilvánulásokat, ami árt Ukrajna nemzetközi megítélésének is.

A képviselő provokációt sejt a háttérben, aminek célja Kárpátalja társadalmi-politikai viszonyainak a destabilizálása. A KMKSZ elnöke a Legfelsőbb Tanácsban elmondott beszédében kiemelte, hogy

az itt élő magyarok Ukrajna lojális állampolgárai, és támogatják az eurointegrációs törekvéseket, szeretnének egy európai, demokratikus jogállamban élni.

Arra is kitért, hogy a kárpátaljai magyarok az ATO-ban is harcoltak, sőt, életüket adták. Azonban nem azért tették ezt, hogy egy olyan államban éljenek, ahol szervezett formában lehet egy teljes nép kiirtását hirdetni.

Korábban a KMKSZ és az UMDSZ nyilatkozatban ítélte el a szélsőségesek ijesztő megnyilvánulását. A megyei tanács magyar frakciójának a tagjai is tiltakoztak, mint ahogyan a Jobbik és a Fidesz is tette.