Megkezdték az Iszlám Állam ostromát Irakban és Szíriában



Az iraki hadsereg az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légi támogatásával megkezdte csütörtökön az Iszlám Állam kezén lévő Moszul város régen várt ostromát – jelentette be az iraki egyesített parancsnokság szóvivője. Az RT pedig arról ír, hogy a szíriai hadsereg pedig Palmüra városa ellen indít nagy erejű támadást.

irakihadsereg

Az offenzíva kezdetén a hadsereg elfoglalt több falut a Moszultól keletre lévő Mahmúr város környékén. Az AP hírügynökség szerint nem lehet megbecsülni, hogy meddig tarthat az észak-iraki nagyváros, illetve az azt körülvevő tartomány, Ninive visszavételére irányuló hadművelet.

A kezdés időpontja meglepetés, mert még a közelmúltban is úgy nyilatkoztak az iraki és az amerikai illetékesek is, hogy hónapokig eltarthat az ostrom előkészítése.

Egyes amerikai tisztségviselők azt is lehetségesnek tartják, hogy még az év végéig sem sikerül visszavenni Moszult, noha Haider al-Abádi iraki miniszterelnök fogadkozik, hogy ez menni fog – írja az MTI.

Az RT a Ria Novosti értesüléseire hivatkozva ír arról, hogy a szíriai hadsereg szövetségeseivel össztűz alá veszik az Iszlám Állam harcosait Palmüra városában. Egyes jelentések szerint a dzsihadisták visszaszorultak a városközpontba.

mti/atv