Öt évre kitiltanának Ukrajnából egy orosz rock énekesnőt



Az ukrán államfő honlapján is javaslatot lehet tenni arra, hogy az orosz rock énekesnőt, Zemfirát öt évre kitiltsák az országból.

Egy hétfői vilniusi koncert megpecsételheti Zemfira ukrajnai karrierjét. Az orosz rock énekesnő a koncert kellős közepén trágár szavakkal, a rajongóknak bemutatva követelte, hogy távolítsák el a teremből az ukrán nemzeti lobogót, amelyet a tömegben lengetett valaki.

Az incidens miatt többen faképnél hagyták Zemfirát. Szerdán pedig hivatalosan kérvényezte az egyik résztvevő, hogy az énekesnő kerüljön fel az Ukrajnában nem kívánatos hírességek fekete listájára. A kulturális minisztérium tavaly nyáron állította össze azoknak a névsorát, akik

„az ország elleni ellenséges magatartás” miatt nem léphetnek be Ukrajnába.

A tiltólistán több mint nyolcvanan szerepelnek, döntő többségük orosz állampolgár.

Az elektronikus petícióhoz regisztráció után csatlakozhatnak az ukrán állampolgárok. Egy-egy petíció három hónapig él, addig kell 25 ezer aláírást gyűjteni. Ha ez megvan, az államfő köteles foglalkozni a beadvánnyal, és döntenie kell, hogy végrehajtatja-e a követelést.

Zemfira, aki korábban jelezte, hogy Ukrajnában is koncertezni kíván, egyelőre nincs veszélyben. Csütörtök kora délután ugyanis csak 49-en adták nevüket a tiltakozáshoz, vagyis hiányzott 24 ezer 951 aláírás. A litvániai botrány hírére az énekesnő azonnal meghívást kapott, hogy lépjen fel a Krím-félszigeten – írta a kamaraonline.hu.