Lefújták a vasárnapi szolidaritási tüntetést Brüsszelben



A hatóságok kérésére, biztonsági okokból a szervezők lemondták szombaton a vasárnapra tervezett brüsszeli demonstrációt, amelyen a keddi robbantások áldozatai iránti szolidaritásból tartottak volna meg.

brusszel4

A szervezők közölték, hogy az emberek biztonsága a legfontosabb, ezért a hatóságokkal egyetértve későbbre halasztják a felvonulást, és arra kérnek mindenkit, hogy ne menjenek vasárnap délután Brüsszelbe.

A közleményben benne van az is, hogy nem sokkal korábban közösen tartott sajtótájékoztatót Jan Jambon belga belügyminiszter és Yvan Mayeur brüsszeli polgármester, és mindketten azt kérték: néhány héttel halasszák el “félelem elleni” mottóval meghirdetett felvonulást, amely a főváros szívében lévő tőzsdepalotától indult volna.

A belügyminiszter azt mondta, hogy

teljes mértékben megérti a polgárok érzelmeit, és azt, hogy mindenki kifejezésre akarja juttatni együttérzését, de a rendőrség már így is le van terhelve.

“Tekintettel az érvényben lévő hármas fokozatú terrorveszélyre és a folytatódó nyomozásra, illetve arra, hogy mindez milyen rendőri erőket köt le a terepen, arra kérem a polgárokat, hogy ne demonstráljanak” – érvelt a polgármester.

A tüntetés szervezői szombat reggel hirdették meg a vasárnap délutánra tervezett tömegmegmozdulást. Néhány óra leforgása alatt több mint tízezer ember jelezte részvételi szándékát a közösségi internetes portálokon.

mti