ENSZ: közel ötmillióan menekültek el eddig Szíriából



Az összes szíriai menekült legalább tíz százalékának, vagyis mintegy 480 ezer embernek legális bevándorlási lehetőséget kell biztosítani – közölte az ENSZ kedden.

A világszervezet adatai szerint több mint 4,8 millióan menekültek el eddig Szíriából, és további 6,5 millióan váltak földönfutóvá saját hazájukban. Szerdára az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Genfben konferenciát hívott össze, hogy megvitassák, a polgárháborús menekültek miként kaphatnának lehetőséget a legális bevándorlásra.

Az UNHCR szerint eddig harminc ország 162 ezer olyan menekült befogadását vállalta, akiket más országokból telepítenének át.

Tavaly nagyjából 490 ezer szíriai menekült kelt át életveszélyes és szabálytalan módon a Földközi-tengeren, hogy eljuthasson Görögországba vagy Olaszországba.

Ezzel a szíriaiak közel felét tették ki az Európába irányuló migránsáradatnak 2015-ben. A szerdai genfi tárgyalások küszöbén az ENSZ abban reménykedik, hogy további engedményeket sikerül elérnie a nemzetközi közösség részéről. A világszervezett bevallott célja, hogy a szíriai menekültek legalább tíz százalékának, vagyis mintegy 480 ezer embernek legális bevándorlási lehetőséget biztosítsanak.

A szerdai konferenciát Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára nyitja meg, és azon Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa, valamint 92 ország, 24 ENSZ-szervezet, hat nemzetközi szervezet, illetve 24 civilszervezet képviselői is részt vesznek.

“A mostani nemzetközi környezetben senkinek sem lehetnek illúziói, nagyon is jól tudjuk, mennyire összetett helyzettel van dolgunk. Ez számos országban fokozza a félelmeket, és egyre inkább átpolitizálja a migránsokkal, a földönfutókkal és menedékkérelmekkel kapcsolatos kérdéseket” – mondta Adrian Edwards, az UNHCR szóvivője.

mti