Trump büntetné az abortuszt végző nőket



Az MSNBC amerikai televíziónak szerdán adott interjújában Trump az abortusz kapcsán helyezkedett erősen vitatott álláspontra. A milliárdos egyebek közt arról beszélt, hogy azokat a nőket, akik megszakíttatják terhességüket, valamilyen formában meg kellene büntetni. Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy milyen formában.

trump

A heves elítélő reakciók következtében Trump a Reuters brit hírügynökségnek elküldött állásfoglalásában már mérsékeltebb nézeteket tett közzé, azt mondta, hogy az abortusz kérdését az egyes szövetségi államoknak saját hatáskörükben kell rendezniük.
Később a nap folyamán a milliárdos közleményt adott ki, amelyben már azt írta, nem a nőket, hanem az abortuszt végző orvost kellene jogilag felelősségre vonni.

Trumpnak az MSNBC interjújában elmondott szavai mind a republikánus, mind a demokrata oldalon óriási felháborodást váltottak ki.
John Kasich ohiói kormányzó és republikánus elnökjelölt-aspiráns a tévécsatornának azt mondta,

“egyáltalán nem” büntetné az abortuszon átesett nőket, és a milliárdos megjegyzéseire reagálva úgy vélte, “nem hinném, hogy ez a megfelelő válasz”.

mti