Videó: Az oroszok így bombázták az IÁ állásait Palmürában



Az orosz védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy felvételt arról, ahogy helikopterei és vadászgépei az Iszlám Állam palmürai állásait bombázta, miközben a szíriai kormányerők a szárazföldön hatoltak egyre beljebb az ókori városrészeiről is ismert szíriai városban. Az orosz vezérkar operatív főosztályának vezetője stratégiai jelentőségűnek nevezte Palmüra felszabadítását.

sziria-palmura

Orosz katonai tanácsadók vettek részt az Iszlám Állam által megszállt Palmürát felszabadító hadművelet kidolgozásában – jelentette ki csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar operatív főosztályának vezetője csütörtökön.
Rudszkoj tábornok szerint az Iszlám Állam a megerősített szíriai város környékén több mint

4 ezer harcost, legkevesebb 25 tankot és páncélozott harci járművet, több mint 20 hagyományos és rakétatüzérségi egységet, több mint 40 aknavetőt, mintegy 100 páncéltörő rendszert, több mint 50, nehézfegyverekkel felszerelt terepjárót, valamint tíznél több, robbanóanyaggal megrakott és öngyilkos támadásra kész gépkocsivezető által irányított teherautót vont össze.

Rudszkoj elmondta, hogy az orosz légierő által támogatott szíriai katonai és felkelő egységek támadása március 6-án kezdődött. Először elvágták a városhoz vezető útvonalakat; a hadművelet első két napja alatt az orosz harci repülők megsemmisítették az Iszlám Állam csaknem összes harcálláspontját. A szíriaiak március 23-án megkezdték a Palmüra környékét uraló magaslatok közvetlen ostromát, és 27-én reggelre ellenőrzésük alá vonták a várost – írja az MTI.