A holland miniszterelnök nem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását



Mark Rutte, Hollandia miniszterelnöke bejelentette, hogy nem támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. Erről egy holland lapnak nyilatkozott.

Ukrajnának egyaránt jó kapcsolatokat kell ápolnia az Európai Unióval és Oroszországgal. Ez pedig elképzelhetetlen, ha Ukrajna az unió tagja lesz. Mindezt a holland kormányfő nyilatkozta néhány nappal a népszavazás előtt.

A hollandok április 6-án járulnak az urnákhoz. Arról voksolnak, hogy igent mondanak-e Ukrajna és az EU társulási és szabadkereskedelmi egyezményére. Ezt ugyan már alkalmazzák, de a 27 tagállam közül egyedüliként a hollandok még nem bólintottak rá.

A referendum nem ügydöntő, de Mark Rutte szavai is azt jelzik, hogy az elutasítás esetén valószínűleg nem is ratifikálnák azt. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a nemek aránya 55 százalék, a társulást támogatja 45 százalék.