Menekülnek Csehországból a menekültek



Leállította az iraki keresztény menekültek csehországi befogadásának projektjét Milan Chovanec cseh belügyminiszter, mert a menekültek egy része visszakérte a hivataloktól útlevelét, és távozni kíván Csehországból.

A mai napig 25 iraki menekült kérte úti okmányai visszaszolgáltatását. Amíg a helyzet meg nem oldódik, és nem kapunk rá magyarázatot, további menekülteket a projekt keretein belül nem fogadunk be – mondta Milan Chovanec belügyminiszter Ostravában.

A probléma csütörtökön este került nyilvánosságra, amikor a projektet kezelő Generace 21 alapítvány bejelentette: egy nyolctagú iraki család vissza akar térni Irakba. Döntésüket a család legidősebb tagjainak honvágyával indokolták.

Azt mondják, hogy öregek, és szeretnének hazájukban meghalni– tolmácsolta a család döntését az alapítvány egyik képviselője.

Milan Chovanec ezt a konkrét esetet nem kommentálta, de megjegyezte, hogy a többi iraki keresztény menekült más európai országba szeretne távozni Csehországból. A miniszter szerint egyesek Németországot és Svédországot emlegetik.

Csehország olyan helyzetbe került, hogy részévé válhatna annak az “utazási irodának”, amely közelebb hozná a menekülteket a célországként megnevezett Németországhoz vagy Svédországhoz

– vélte a belügyminiszter, aki szerint a kormányzat által is támogatott projekt megkérdőjeleződött.

A menekültek második csoportja nem Irakba, hanem máshová kíván távozni. Ez pedig olyan folyamat, amelyben Csehország nem akar részt venni. Hasonló helyzet volt Lengyelországban is – írta az MTI.

Csehország a projekt keretén belül 153 iraki keresztény menekültet fogadott be.