Cenzúrázta az MTI a KMKSZ közgyűlését



Ismét cenzúráz a Távirati Iroda – írja Dr. Gyüre Csaba, jobbikos országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság, az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság alelnöke közösségi oldalán.

gyure-csaba-KMKSZ

Az országgyűlési képviselő is részt vett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség éves közgyűlésén, ahol a Jobbik Magyarországért Mozgalmat képviselte. Magyarországról 3 párt képviseltette magát a kongresszuson, a Fidesz, az LMP és a Jobbik. Mindhárom párt képviselői lehetőséget kaptak a felszólalásra.

Az MTI ezzel szemben úgy hozta le tudósítását, mintha a Jobbik ott sem lett volna. Pedig beszédemben is megemlítettem ezt a problémát, hogy minden szinten igyekeznek elhallgatni a Jobbikot. Felháborító és vérlázító az egyoldalú, a valóságot eltorzító vagy elhallgató tudósítás!

– írja felháborodva Facebook oldalán Dr. Gyüre Csaba. A cenzúrázott verziót ITT olvashatja!

A képviselő közölte teljes beszédét, amit a közgyűlésen is elmondott:

Tisztelt Közgyűlés!
Mindenekelőtt hadd köszönjem meg a lehetőséget, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Vona Gábor elnök úr nevében üdvözölhetem Önöket! A köszönet után a következő szó feltétlenül a gratulációé. Gratulálok a nemrégiben lezajlott önkormányzati választáson elért kiváló eredményhez, a képviselőknek és polgármestereknek pedig a magyar ügyért végzett sikeres munkát kívánok! Azt gondolom, azt gondoljuk, hogy a kimagasló eredmények bizonyítják, hogy az összefogásnak ereje van, tehát jövőjének is lennie kell. Biztatom Önöket, hogy ezen az úton haladjanak tovább, és biztatom a többi elszakított országrészünket, hogy vegyenek példát Önökről!

Az örömteli és szép szavak után sajnos nem tehetem meg, hogy ne említsek szomorúbb ügyeket is. Az itteni magyar valósággal persze Önök vannak tisztában, de természetesen mi is próbáljuk követni az eseményeket, és lehetőség szerint enyhíteni az itteni gondokon. Az országban dúló háború, a behívás veszélye, a pénzhiány, az egyre kilátástalanabb nélkülözés súlyos veszélyekkel fenyegeti a régió teljes magyar közösségét. Az egyik legszomorúbb következmény a folyamatos elnéptelenedés. A Jobbik súlyos aggodalommal tekint arra, hogy nagyon sok kárpátaljai fiatal hagyja itt szülőföldjét. Ezt a folyamatot mihamarabb meg kell állítani, mert rövidesen az itteni magyar közösség puszta léte is veszélybe kerülhet.

Számunkra mindig is szívügy volt elszakított területeink, így köztük Kárpátalja sorsa. Ezért a magunk szerény, ellenzéki eszközeivel folyamatosan igyekszünk cselekedni azért, hogy helyzetükön javítsunk. A parlamenti munka mellett ezért szerveztünk Sneider Tamás alelnökünk vezetésével országos adománygyűjtő akciót, melynek segítségével 20-nál is több magyarlakta település óvodájába vagy iskolájába volt lehetőségünk eljuttatni több millió forint értékű adományt, és a munkát természetesen továbbra sem hagyjuk abba. Az adományok többek között élelmiszerekből, könyvekből, gyermekjátékokból és készpénzből állnak, de igyekszünk mindenhol figyelni a helyi igényekre. És bár hiába vagyunk a legnagyobb ellenzéki párt Magyarországon, tevékenységünket, munkánkat ennek ellenére, vagy talán éppen ezért még mindig sok helyen elhallgatják, sajnos igaz ez a Kárpátalja hetilapra és hírportálra is.

De bármennyi támogatás és segítség is érkezzen Magyarországról, a feltámadáshoz ez messze nem elég, sokkal komolyabb lépésekre van szükség. Kérjük ezért a kárpátaljai magyarság felelős vezetőit és a magyar kormányt, hogy járjanak közbe olyan gazdaságfejlesztő és munkahelyteremtő programok elindításáért, melyek hosszú távon képesek biztosítani nem csak kevesek, hanem az egész magyar közösség jövőjét. És a Jobbik mindig kimondja, ezért kimondjuk most is: tegyenek azért, hogy létrejöhessen végre Kárpátalja ruszin-magyar autonómiája, hogy többé ne történhessen meg az, hogy egy őshonos népet szélsőségesek terrorizálnak egy Európába tartó országban! Szomorú, hogy az igazság kimondásáért már több képviselőnket, köztük Szávay Istvánt és Gyöngyösi Mártont is kitiltották Ukrajnából, és még szomorúbb, hogy ez ellen a kárpátaljai magyar vezetőknek és a magyar kormánynak sem volt szava.

De folyamatosan mondunk kisebb, könnyebben elérhető dolgokat is: jöjjön létre a jelenleginél sokkal több határátkelő, e nélkül a magyar-magyar kapcsolatok nem tudnak fejlődni! Legyen végre alaposabb kontrollja annak, hogy az anyaországi támogatások valóban ahhoz jutnak-e, akik a címzettjei. Sajnos az utóbbi időben több rossz példával is találkozhattunk ennek kapcsán. És végül: létesüljön az eddiginél sokkal több testvérvárosi, testvérközségi kapcsolat anyaországi és kárpátaljai települések között, hogy a segítség ezen a szinten is közvetlen lehessen!

Tisztelt Kongresszus!
Az első szavam a köszöneté volt, és úgy illendő, hogy az utolsó is azé legyen. Köszönet és dicséret a KMKSZ helyi tagjainak, és köszönet és dicséret a kárpátaljai történelmi egyházak vezetőinek azért az emberfeletti munkáért, amit ebben a kilátástalan helyzetben tesznek azért, hogy Kárpátalja megmaradjon és újra régi fényében tündököljön! Nem lehetünk ezért eléggé hálásak.
Szabó Dezső gondolatával fejezem be beszédemet: ”Minden magyar felelős minden magyarért!”
Köszönöm, hogy meghallgattak!