Nyilvános lesz a lengyel pedofilok lakóhelye



A nemi erőszak elkövetőinek nyilvántartását elrendelő törvényt hagyott jóvá a lengyel parlament. A jogszabály mindenki számára elérhetővé teszi a pedofil tettek elkövetése miatt jogerősen elítéltek listáját, elérhető lesz annak a községnek a neve, ahol pedofil lakik.

nemieroszak

A jogszabályt a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) képviselői – két ellenszavazat kivételével – támogatták, hozzájuk csatlakozott az ellenzéki Lengyel Parasztpárt három képviselője és három független honatya is. Az összes többi tömörülés tartózkodott.

A nemi erőszak elkövetőinek nyilvántartását két részre osztják: a részletes személyazonosító adatokat és fényképet is tartalmazó zárolt listához a bíróságoknak, az ügyészségnek, a rendőrségnek, a belbiztonsági hivatalnak (ABW), a korrupcióellenes hivatalnak (CBA), a vámhatóságoknak, valamint a közigazgatási szerveknek lesz hozzáférésük.

A pedofil, illetve a különös kegyetlenséggel elkövetett tettek miatt elítélteket, valamint az emiatt büntetett előéletű személyeket a másik, nyilvánosan elérhető listán is számontartják majd. Itt a részletes azonosító adatok nem szerepelnek,

elérhető lesz viszont annak a községnek a neve, ahol tartózkodnak.

Az ellenzéki Polgári Platform és a Nowoczesna (Modern) képviselői a parlamenti vita során ellenezték a nyilvános lista összeállítását, mindenekelőtt az érintettek környezetének reakcióitól tartva.

Bírósági döntés alapján, különösen indokolt esetekben – tekintettel például az elkövetők életének védelmére vagy a fiatalkorú áldozatok érdekeire – el lehet tekinteni attól, hogy az érintetteket felvegyék a nyilvános listára.

mti nyomán