Holnap szavaznak a hollandok Ukrajna-EU társulásáról



Nagy hatással lehet a következő hetekben az egész Európai Unióra, de még a brit kilépés esélyeire is egy referendum: Hollandiában holnap tartanak népszavazást arról, hogy a parlament jóváhagyja-e az Ukrajna és az EU társulási szerződését – írja a VG.

A “nem” győzelme vereség lenne Mark Rutte kormányfő számára, hiszen épp akkor erősödne tovább a széthúzás az EU-n belül, amikor Hollandia tölti be a soros elnöki tisztet. A Brüsszel és Kijev által 2014-ben elfogadott szerződést – amely az orosz-ukrán konfliktus egyik fő oka volt – az EU 27 országa már jóváhagyta, Hollandiában viszont egy új törvény értelmében népszavazást kell tartani róla.

A szavazás csak a jogosultak legalább 30 százalékos részvétele mellett érvényes, és bár nem kötelező érvényű, a holland parlament korábban kinyilvánította, hogy tartja magát az eredményhez.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint szűk többségben vannak az elutasításpártiak: ha elég magas részvétel mellett tényleg győznek, az szakértők szerint beláthatatlan következményekkel járhat – közölte a Világgazdaság.

Az Európai Bizottság ugyan dönthet úgy, hogy folytatja a szerződés ideiglenes alkalmazását – újratárgyalása évekig is eltartana –, de a vízummentesség megadását az ukrán polgároknak valószínűleg nem lenne érdemes erőltetni egy darabig, hiszen azt is meg kell szavazni minden tagállamnak.