Fellépés közben végzett egy énekessel egy királykobra



Még 45 percig folytatta koncertjét egy indonéz popsztár, akit fellépés közben mart meg egy királykobra. A nő háromnegyed óra múlva összeesett, és már nem lehetett újraéleszteni.

Saját királykobrája mart meg egy indonéz énekesnőt fellépés közben Karawang városában – írja a Mail Online.

A megrázó videó Irma Bule nyugat-jávai koncertjén készült, és a nőbe csimpaszkodó kígyó is látszódik rajta. Az indonéz popsztár egy letört fogú királykobrával lépett fel, akit halálos mérge ellenére ártalmatlannak gondoltak.

Ám a Rianti névre hallgató állat letört foggal is képes volt úgy megmarni az énekest, hogy pillanatokon belül befecskendezte a nő combjába a mérget – egészen addig, amíg a “kígyóbűvölő” leszedte a popsztárról.

Bule még 45 percig énekelt, majd rángatózni kezdett a színpadon és rosszul lett. Később bevitték a helyi kórházba, de nem élte túl a kobratámadást.

A nézők közül egy sasszemű férfi elárulta, hogy ő látta, ahogy az énekes véletlenül rálép a kobrára, aki zsigerből rögtön visszamart. A kígyómarás után állítólag antidózist ajánlottak fel Bule-nak, aki úgy gondolta, hogy nincs szüksége rá, így visszautasította – írta a Hirado.hu.