Venezuelában bevezetik a három napos hétvégét



Áramot akarnak spórolni, de az ellenzék szerint csak tovább mélyíti a válságot ez a lépés – írja a 24.hu.

1

A következő két hónapban a péntek is munkaszüneti napnak számít Venezuelában a legtöbb dolgozó számára, a szárazság miatt ugyanis nem termelnek elég áramot a vízerőművek.

Az élelmiszeripari dolgozóknak továbbra is dolgozniuk kell péntekenként, miközben a gazdasági nehézségek miatt már élelmiszerhiány van – hosszú sorok állnak az áruházak előtt a legalapvetőbb termékekért, zöldségért, húsért, gabonáért.

Nicolas Maduro elnök politikai ellenfelei úgy vélik: a lépés csak tovább mélyíti a válságot, és azt mutatja, hogy az államfő nem veszi komolyan a kormányzást.

„Csak azért, mert Maduro nem akar dolgozni hétfőtől péntekig, szombatig vagy vasárnapig, nem jelenti azt, hogy nekünk, venezuelaiaknak is ilyen a hozzáállásunk”

– mondta Maria Corina Machado ellenzéki politikus. „Mi azt akarjuk, hogy tovább dolgozhassunk, és Maduro távozzon” – tette hozzá.

Vannak, akik úgy vélik, a hosszabb hétvége nem jár energiamegtakarítással, mert a dolgozók ugyanannyi áramot használnak az otthonaikban. Maduronak viszont már korábban is voltak furcsa javaslatai: nemrég egy beszédében azt tanácsolta a nőknek, hogy ne szárítsák olyan sokáig a hajukat.