Öt nappal elhalasztották az uniós csúcstalálkozót



Átütemezte rendes évközi csúcstalálkozóját az Európai Tanács, amelyet így az uniós tagságról rendezendő júniusi brit népszavazás után öt nappal tartanak meg – közölte Donald Tusk, a testület elnöke pénteken.

eu_parlament_tanacs

Közleménye szerint az uniós tagországok állam- és kormányfői június 28-29-én, kedden és szerdán gyűlnek össze Brüsszelben.

Egy korábbi terv szerint 27-ére, hétfőre módosították volna a csúcstalálkozó dátumát. Uniós diplomáciai források úgy vélekedtek, a találkozó kezdetét végül azért halasztották 28-ára, keddre, mert nem kizárt, hogy június 26-án, vasárnap Spanyolországban megismételt választást tartanak.

Spanyolország kormányalakítás előtt áll, ahol a Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt tagjai és támogatói körében szavazást tart a jövő héten arról, hogy csatlakozzanak-e egy hárompárti kormányhoz a szocialista párttal (PSOE) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárttal, vagy ragaszkodjanak eredeti elképzelésükhöz, egy baloldali koalícióhoz a liberálisok nélkül.

A spanyol jogszabályok értelmében május 2-ig meg kell választani az új miniszterelnököt. Ha ez nem sikerül, meg kell ismételni a parlamenti választásokat, amelyre június 26-án kerülhet sor.

mti