“A párizsi erőszak semmi ahhoz képest, ami majd következik”



Egy középkorú muszlim nő látta el kulcsfontosságú információkkal a hatóságokat a novemberi párizsi merényletsorozat kitervelőjének és irányítójának tartott Abdelhamid Abaaoudról, aki november 18-án egy rendőrségi razzia során vesztette életét Párizs elővárosában, Saint-Denis-ben – derült ki abból az interjúból, amelyet a The Washington Post című amerikai lap közölt a nyomravezetővel.

iszlam-no

Az amerikai napilap internetes oldalán vasárnap megjelent interjú szerint a 40-es éveiben járó nő Abaaoud unokatestvérének, a rajtaütésben szintén meghalt 26 éves Hasna Aitboulahcennek a “pótanyja” volt. A nő két nappal a november 13-i párizsi támadások után “fogadott lányával” együtt találkozott a bujkáló terroristával, nem sokkal később azonban titokban felhívta a rendőrséget, és információkat szolgáltatott Abaaoudról.
Ő volt az a kulcsfontosságú tanú, akiről Francois Molins párizsi ügyész is beszélt a november 18-i sajtótájékoztatóján,

ám eddig nem volt ismert a nyilvánosság előtt, hogy éppen egy muszlim vezette a hatóságokat Abaaoud nyomára.

“Fontos tudnia a világnak, hogy jómagam is muszlim vagyok” – hangsúlyozta a nő, aki ennek a ténynek a közlését megszólalása egyik okának nevezte. “Fontos nekem, hogy az emberek tudják: amit Abaaoud és a többiek csináltak, nem az, amit az iszlám tanít”.

A lány pótanyjával együtt találkozott Abaaouddal, aki azt mondta, ad neki 5 ezer eurót, hogy segítsen rejtekhelyet találni, és vegyen új ruhákat meg cipőt neki meg egy cinkosának, vélhetően a Belgiumból telefonáló ismeretlennek.
A nő elmondása szerint ekkor tudták meg Abaaoudtól,

hogy az Iszlám Állam többtucatnyi harcosa tért vissza vele Európába, és a párizsi erőszak semmi ahhoz képest, ami majd következik.

Amikor a következő nap Aitboulahcen egy rövid időre elment otthonról, a pótanyja hívta a francia hatóságok által megadott sürgősségi számot, és még aznap a francia terrorellenes hatóság székhelyére ment részletes beszámolót adni a terroristával való találkozóról. Mikor hazaért, azt mondta a lánynak, hogy vacsorázni és moziban volt.

Abaaoud még szabadlábon volt azon a kedd estén, amikor Aitboulahcen elment otthonról, hogy odaadja unokatestvérének a vásárolt cipőket, ruházatot és 750 eurót. “Azt mondta nekem, hogy szeret, nagyszerű anyja vagyok, és hogy a mennyországba fogok jutni” – mondta a nő az interjúban, hozzátéve, hogy ez az elköszönés már olyan volt, mint egy végső búcsú. Megkérdezte viszont a lánytól azt is, hogy később, az éjszaka folyamán érte mehetnek-e, így Aitboulahcen megadott neki egy saint-denis-i címet, amelyet a nő később továbbított a rendőrségnek.
A lány a két szökevénnyel este 10-kor érkezett meg abba a saint-denis-i lakásba, amelyet két-három napra béreltek ki. Amikor a rendőrség szerda hajnalban rajtaütött a társaságon, egy női hangot lehetett hallani: “El akarok menni. Kimehetek? Engedjenek ki!”, majd egy robbanás rázta meg a lakást. A hatóságok először azt hitték, a nő felrobbantotta magát, később azonban a helyszíneléskor kiderült, hogy a robbanás után halt meg a lakás beomlása következtében.

Az amerikai lapnak nyilatkozó nő – szavai szerint – férjével együtt felelősnek érzi magát Aitboulahcen haláláért, és – mint mondta – nem érzi magát biztonságban.