Kerry koszorúzott, de bocsánatot nem kért



A háború az utolsó eszköz kell hogy legyen, soha nem az első – mondta tegnap Hirosimában John Kerry, a legmagasabb rangú amerikai tisztviselő a helyszínen azóta, hogy Washington 1945-ben atombombát dobott a japán városra és Nagaszakira, több mint 210 ezer ember életét kioltva ezzel. A G7 országcsoport külügyminiszterei leszögezték: az eddiginél összetettebb feladat lett a világ atomfegyverektől való megszabadítása Észak-Korea ismétlődő provokációi, valamint a szíriai és az ukrajnai biztonsági környezet romlása miatt – írja a Magyar Idők.

kerry-japanban

Egyelőre bizonytalan, hogy előrevetíti, avagy éppenséggel kiváltja az amerikai elnök esetleges nyári hirosimai látogatását külügyminisztere, John Kerry mostani vizitje; Barack Obama egyelőre nem döntötte el, valóban útba ejti-e a helyszínt, ahol 1945. augusztus 6-án országa a világon elsőként vetett be nukleáris fegyvert. Mindössze néhány év telt csak el azóta is, hogy a tokiói amerikai nagykövet elment Hirosimába. Azt is tudni lehetett előre: Kerry – akinek ottléte a G7 országcsoport diplomáciai vezetőinek útjához illeszkedett – nem fog bocsánatot kérni az összesen több mint 210 ezer japán halottat követelő, másfelől viszont a császárság kapitulációját, s ezzel együtt a második világháború lezárását felgyorsító atomtámadásokért, amelyeket egyébként az amerikaiak többsége ma is jogosnak tart.

„A világon mindenkinek látnia és éreznie kellene ezen emlékmű erejét. Ez kemény, rideg és figyelmen kívül nem hagyható emlékeztető nemcsak kötelességünkre, hogy megszüntessük a nukleáris fegyverek jelentette veszélyt, hanem arra is: megerősítsük erőfeszítéseinket a háború elkerülésére. A háború az utolsó eszköz kell hogy legyen, soha nem az első”, írta a hirosimai békemúzeumhoz tartozó emlékmű vendégkönyvébe Kerry, aki koszorút is elhelyezett, de beszédet nem tartott.

– Mindenkinek el kellene jönnie Hirosimába. Valóban mindenkinek – mondta egy sajtótájékoztatón a hírügynökségek szerint Kerry, hozzátéve: reméli, talán egyszer az amerikai elnök is ellátogat a városba.