Kárpátalja összesen 76 milliót kap az útjavításra



Korábban többször is írtunk arról, hogy a megyénk mindössze 76 millió hrivnyát kap 2016-ban az útjavításokra, miközben a többi megye százmilliókat kap.

A kárpátaljai megyei útszolgáltató már be is osztotta az összeget. Ebből összesen 17,5 kilométernyi utat tudnak helyreállítani. A Kijev-Csap autópályán 5 kilométernyi utat állítanak helyre 30 millió hrivnyáért. A Tiszaújlak és Nevetlenfalu melletti határátkelőnél 5 kilométeres útszakaszt fognak megjavítani, amire 21,5 milliót költenek, illetve a Munkács-Rahó-Bohorodcsani autóúton is helyreállítanak 7 kilométernyi utat 25 millió hrivnyáért.

Az útszolgáltató sajtóosztályának nyilatkozata alapján ebben az évben különös figyelmet fordítanak az elvégzendő munka minőségére is.