Katonai gépekkel küldenék haza a menekülteket több európai országból



Katonai szállítógépekkel toloncolnák ki több európai országból a menekültstátusra nem jogosult migránsokat, illetve azokat, akiknek menedékkérelmét elutasították – derült ki abból a csütörtöki nyilatkozatból, amelyet a Közép-európai Védelmi Együttműködés tagjai, valamint Lengyelország, Szerbia, Macedónia és Montenegró képviselő írtak alá.

herkules

A katonai szállító repülőgépek felhasználása központi és döntő eleme egy átfogó programnak a migránsok visszaszállítására – fogalmazott Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének címzett levelében.

Doskozil korábban azzal vonta magára figyelmet, hogy a hadsereg Hercules típusú katonai szállítógépeivel akarta kitoloncolni az elutasított menedékkérőket Ausztriából.

A miniszter a Közép-európai Védelmi Együttműködés tagjai, illetve a négy másik európai állam nevében arra kérte Mogherinit, hogy az uniós védelmi miniszterek következő, április 19-én esedékes luxemburgi ülésén vitassák meg a közös nyilatkozat tartalmát. A Közép-európai Védelmi Együttműködés (CEDC) tagjai Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Magyarország, Csehország és Szlovákiai.

A csütörtökön közzétett nyilatkozatot a CEDC korábbi bécsi miniszteri találkozóján fogadták el. A találkozón megfigyelőként volt ott Lengyelország, valamint a menekültkrízisben szintén érintett Szerbia, Macedónia és Montenegró is.

A migrációs hullámmal kapcsolatos terrorista tevékenységek elleni küzdelem keretében az aláírók a titkosszolgálati értesülések cseréjét sürgették.

mti