Ljasko a régiósok revansáról beszél



Az egykori régiós képviselők segítették hatalomra Volodimir Grojszmant, Ukrajna új miniszterelnökét – jelentette be Oleg Ljasko radikális pártvezér.

ljasko

A botrányoktól sem mentes politikus parlamenti felszólalásában elmondta, a Porosenko Blokk és a Népfront együttesen csak 206 vokssal segítette Grojszman megválasztását, miközben a minimális többséghez 226 képviselőre van szükség. A 257 voks úgy jött létre, hogy a Volja narodu (A nép akarata) és a Vidrodzsennya (Újjászületés) frakciók is igennel szavazott. Ljasko szerint ezzel az a baj, hogy ezekben a frakciókban többnyire egykori régiós képviselők ülnek, azaz a 2013-as események revansáról beszélhetünk.

Oleg Ljasko a történteket a hatalom kisajátításának nevezte, és oligarchacsoportok háttérbeli megegyezésének.