A szaúdiak miatt csúszik az olajcsúcs kezdete



Csúszik a megnyitója világ vezető olajtermelői dohai csúcsértekezletének, ugyanakkor a megállapodás tervezete szerint az aláírók vállalják, hogy januári szinten befagyasztják a termelésüket októberig.

szaud

Az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők képviselőinek az összehívását februárban javasolta a két legnagyobb olajtermelő, Oroszország és Szaúd-Arábia. A megállapodás célja, hogy fokozatos emelkedésre kényszerítsék a kőolaj árát.

Hírek szerint a dohai értekezletre a világ olajexportjának csaknem 70 százalékát adó 17 ország küldte el képviselőit.

A találkozó reggel kezdődött volna, azonban

Szaúd-Arábia az ülést megelőző utolsó pillanatban olyan javaslattal állt elő, amely miatt el kellett halasztani a hivatalos megnyitót.
A fórum meghívottjait, amíg a szakértők egyeztetnek a szaúdi javaslatról, a katari emír látja vendégül.

A váratlanul bejelentett szaúdi javaslatról nem tudni semmit, hivatalosan csak annyit közöltek, hogy “valószínűleg néhány órát csúszik a fórum megnyitója”.

A megállapodás tervezete azonban már elkészült.

A dokumentum szerint az aláírók vállalják, hogy januári szinten befagyasztják termelésüket októberig.

A végrehajtást monitoring bizottság ellenőrzi.

Pénteken Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy megállapodás esetén is csak szerény mértékű olajár emelkedésre lehet számítani, mert a globális gazdasági növekedés lassulása miatt mérséklődik az olajkereslet bővülése, a hatalmasra duzzadt olajtartalékok pedig csak lassan apadnak.

mti