Az Iszlám Állam propagandaanyagai voltak az Európai Parlament sofőrjeinél



Egy magáncég két gépkocsivezetőjének mondott fel az Európai Parlament, mert az Iszlám Állam propagandaanyagait tartalmazó CD-t találtak náluk – adta hírül a Tasr a Der Spiegel német hetilap tudósítása alapján.

bruszel

A Spiegel több jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy az egyik eset Strasbourgban, a másik pedig Brüsszelben történt. Az nem ismert, hogy mikor került sor a leleplezésre – írta a Bumm.sk.

Mivel az is kiderült, hogy több más sofőr büntetett előéletű, az EP elnöksége hétfőn úgy döntött, hogy nem vesz többet igénybe magánszolgáltatókat, hanem a maga parlament fog ezentúl sofőröket alkalmazni.

Az EP szóvivője biztonsági okokra hivatkozva elutasította ma a válaszadást a DPA hírügynökség által feltett kérdésekre az üggyel kapcsolatban.

A Spiegel információi szerint a 751 EP-képviselőnek jelenleg 65 sofőr áll a rendelkezésére Brüsszelben és 85 Strasbourgban, akik mindannyian magáncégek alkalmazottai. Ezen kívül 23 sofőr áll közvetlenül az EP alkalmazásában.