Lövik a menekülteket a török határnál?



A Human Rights Watch arra szólított a fel a törököket, hogy ne lőjenek a harcok elől menekülő szíriaiakra, hanem engedjék át őket a határon. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága pedig arra kéri Ankarát, hogy szolgáltasson információt az állítólagos menekülthalálok kapcsán, akik a szíriai határ közelében tüzérségi tűzben vesztették életüket.

„Miközben a civilek menekülnek az Iszlám Állam fegyveresei elől, Törökország éles lőszerrel válaszol, könyörület helyett” – fogalmazott Gerry Simpson, a HRW vezető menekültügyi kutatója egy április közepén kiadott közleményben. „Az egész világ az Iszlám Állam elleni harcról beszél, miközben azok, akik áldozatává válhatnak ennek a horrorisztikus erőszaknak, a szinte áthatolhatatlan fal rossz oldalán kerültek csapdába” – vélekedett Simpson.

A menekültek egy újabb hulláma akkor indult el a török határ felé Szíria irányából, amikor az Iszlám Állam tüzet nyitott a településekre, ahol menedéket találtak. A terrorszervezet támadásában három embert életét vesztette és ezrek hagyták el a lakhelyüket – számolt be a Guardian.

„A határ menedékként kellene, hogy szolgáljon, de ehelyett leginkább egy olyan akadály, amely visszaszorít minket a pokolba” – nyilatkozta a brit lapnak Abdul Aziz Rizk, aki szerint nem szeretnénk mást, csak eltűnni Szíriából.

A HRW szerint az Iszlám Állam és a lázadók között kiújult harcok miatt Aleppó tartomány északi részéről tízezrével menekülnek az emberek.

Törökországi segélymunkások, valamint szíriai táborigazgatók szerint az Iszlám Állam múlt hét szerdai és csütörtöki előrenyomulása után az Azaztól délre lévő táborok közel hatvanezer lakójának legalább a fele elmenekült. A menekültek a török határhoz közelebbi menekülttáborokban keresnek menedéket, valamint sokan Azazban próbálnak szerencsét. Három menekülttábor teljesen kiürült, a HRW szerint korábban 24 ezer ember tartózkodott ott.

Az emberjogi szervezet szerint Törökország határai a menekültek nagy száma ellenére szigorúan le vannak zárva és kizárólag csak a súlyosan megsebesült szíriaiakat fogadják be. Törökország lezárt határai arra kényszerítik a szíriai férfiakat, nőket és gyerekeket, hogy árkokat ássanak, és ott próbálják meg átvészelni a háború borzalmait” – fogalmazott Simpson, aki szerint a törökök által emlegetett biztonságos övezet egy szörnyű vicc a menekültek számára, akik kétségbeesetten próbálják elhagyni Szíriát.

Csütörtökön a HRW beszélt a török határ közelében, de még Szíriában található hat menekülttábor képviselőjével és hét otthona elhagyására kényszerülő szíriaival, akik ezekben a központokban húzták meg magukat az Iszlám Állam előretöréséig. A menekültek egybehangzóan arról beszéltek, hogy mindenképpen szeretnének eljutni Törökországba, de a lezárt határok miatt ezt nem tudják megtenni.

Az Ikdah nevű tábor vezetője a HRW-nek elmondta: az Iszlám Állam teljesen megszállta a tábort, ahol április 14-e előtt még közel tízezer ember élt. Az Iszlám Állam fegyveresei a tábort elérve a levegőbe lövöldözve szólították fel a menekülteket, hogy hagyják el a létesítményt.

„Hajnalban lövéseket hallottunk a tábor közelében. Ezt követően az Iszlám Állam fegyveresei hangosbeszélővel felszólítottak mindenkit a távozásra. Azt mondták, hogy nincs mitől tartanunk, de délre, az általuk megszállt terület felé menjünk. Elhagytuk a tábort, de inkább a török határ felé igyekeztünk” – mondta egy táborlakó a HRW-nek.

„Körülbelül kétezren lehettünk, és amikor megközelítettük a török határ mentén húzódó falat a török katonák tüzet nyitottak ránk.

Mindenki futott amerre látott, én a családommal egy másik menekülttábor felé indultam el. Félünk, mert az Iszlám Állam a közelben van, de nincs hová mennünk” – fogalmazott a menekült.

A történelem egyik legsúlyosabb menekültválsága zajlik Európa határán, a második világháború óta nem kényszerült ennyi ember otthona elhagyására. 2015-ben több mint egymillió migráns érkezett Európába, miközben Szíriában még mindig tizenkétmillió menekült vár sorsára.

Az Amnesty International szintén bírálta Törökországot. A jogvédő szervezet szerint Ankara szíriaiak ezreit toloncolta vissza a háború sújtotta országba.