A csempészek túljártak a hatóságok eszén



Az ukrán határőrök április 17-én Nagybocskó közelében az ukrán-román zöldhatár ellenőrzése során gyanús járművet és személyeket észleltek. A társaság miután észrevette a határőröket a község irányába kezdett el menekülni. A határőrök a nyomukba eredtek, a járművet végül egy nagybocskói ház udvarán találták meg.

cigi_erdoben

Az ingatlan előtt rövid időn belül egy 30 fős társaság gyűlt össze, akik nem engedtek fel az egyenruhásokat a portára, összetűzésbe kerültek a hatósággal. Az incidens miatt a rendőrséget is a helyszínre vezényelték. A hatóságoknak nagyjából négy óra állóháború után, egy bírósági végzés révén sikerült bejutniuk a területre. A házkutatás során az épületben a csempészek által használt fekete csomagoló fóliára bukkantak. Az épület mögött arra utaló nyomokat találtak, hogy valamit sürgősen megpróbáltak eltüntetni.

A határőrök véleménye szerint, az épület előtti konfliktust azért provokálták, hogy addig a hátsó udvaron keresztül a szomszédos ingatlanba menekítsék a csempészárut. Ugyanis ide már nem volt érvényes a bírósági végzés. Az udvaron továbbá két külföldi rendszámú mikrobuszt és egy személygépkocsit láttak.