A törökök komoly csapást mértek az Iszlám Államra!



Törökország megtorló csapást mért kedden az Iszlám Állam dzsihadistáira, a szervezet 32 tagjával végzett az észak-iraki Basika város térségében, miután az Iszlám Állam egy irányított rakétával eltalálta a török haderő egyik tankját – jelentette a Dogan török hírügynökség.

Az Iszlám Államhoz közel álló Amak hírügynökség közzétette azt a videófelvételt, amelyen látható, hogy a terrorszervezet második generációs félautomata lézerirányítású páncéltörő rakétája célba vett egy török M60-as tankot. A harci járműben a támadás ellenére senki nem sérült meg.

A török fegyveres erők válaszul “levegőbe röpítették” a dzsihadisták egyik épületét, ott 10-en tartózkodtak, majd még 22 fegyverest – a hivatalos megfogalmazás szerint – “hatástalanítottak”.

A Moszul közelében található Basika katonai bázison a NATO-tag Törökország katonákat állomásoztat az iraki kormányerők Iszlám Állam-elleni kiképzése érdekében.

MTI