Kilencezer jelöltet indít az RMDSZ a helyhatósági választásokon



Kilencezer jelölttel indul az RMDSZ az önkormányzati választáson – derül ki a jelöltállítási folyamat lezárását követő összesítésekből. A szövetségnek mintegy 300 polgármesterjelöltje, több mint 500 településen helyi listája és 16 megyei tanácsosi listája van Erdély 15 megyéjében és Gorzsban is – közölte a maszol.ro.

RMDSZ

Az önkormányzati választási kampányt is koordináló Kovács Péter ügyvezető elnök tájékoztatása szerint az önkormányzati választáson induló személyek között a megújulás jegyében befutó helyen szerepel több nő és fiatal jelölt is. A politikus példákat is említett: Brassóban két hölgy, Tóásó Imelda és Ambrus Izabella, Fehér megyében Lőrincz Helga, Beszterce-Naszód megyében Zoltán Sipos Tímea, Udvarhelyen pedig Arros Orsolya indul az RMDSZszíneiben az önkormányzati választáson, mindannyian listavezetőkként.

„Mind rátermett hölgyek, akik képesek új lendületet adni a helyi közösségeknek”

– idézte kedden az RMDSZ hírlevele Kovács Pétert.

Az ügyvezető elnök szerint a közösségi akaratot teljesítettek azzal, hogy az évek óta fontos és eredményes munkát végzők mellé olyan embereket nevesítettek a választási megmérettetésre, akik hiteles személyek, és képesek azért dolgozni, hogy a települések fejlődjenek, családbaráttá váljanak. Kovács Péter elmondta, a cél továbbra is az, hogy az RMDSZ megőrizze a magyar képviselet súlyát egy olyan időszakban, amikor egyértelműen megrendült a magyar emberek biztonságérzete, ilyen körülmények között pedig a szövetség feladata az, hogy a lehető legtöbb fórumon képviseletet biztosítson a magyar embereknek, kiálljon értük és kiharcolja jogaikat.

Szatmárnémetiben a polgármesterjelölt Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a megyei tanácselnöki tisztségért Pataki Csaba szenátor indul, Nagyváradon pedig ugyanezekre a tisztségekre Huszár István és Pásztor Sándor pályázik. Temesváron Molnár Zsolt parlamenti képviselő a polgármesterjelölt, Arad megyében Faragó Péter, Szilágy megyében pedig Szilágyi Róbert a megyei tanácselnök-jelölt. „Mindegyikük a fiatal politikusgeneráció tagja, többéves tapasztalattal bíró ismert és elismert személy” – mondta az ügyvezető elnök.

Fontos lépésnek nevezet, hogy Kolozsváron a jó ismertséggel és bizalmi indexszel rendelkező Horváth Anna jelenlegi alpolgármester elvállalta az 50 ezres magyar közösséget további képviseletét. Ugyanakkor kiemelte, a Kolozs megyei lista második helyén álló Gergely Balázs személyét, akit a történelmi magyar egyházak nevesítettek, és aki élvezi az EMNP támogatását is.

A marosvásárhelyi helyzet kapcsán Kovács Péter kifejtette, a város lakói számra elsősorban nem az a fontos, hogy ki, hányadik helyen szerepel a listán, hanem, hogy ezek az új emberek akarnak-e és képesek-e ellátni – remélhetőleg Soós Zoltán polgármesterjelölt oldalán – a rájuk bízott feladatot.

„A szövetség humánerőforrás-politikáját a magyar emberek írják, nem a hárombetűs ügynökségek, amelyek bárki ellen pillanatok alatt eljárást indítanak. Az RMDSZ önkormányzati listáján egyetlen egy olyan jelölt sem lesz, akit korrupció vádjával ítéltek el. Antal Árpád, Borboly Csaba és Ráduly Róbert tovább kell menjen, tovább kell folytassa a munkát” – hangsúlyozta a közelmúltban meghurcolt politikusok jelöltségével kapcsolatban.

A kormány határozata szerint április 26-ig lehet iktatni a választási listákat, május 6. a kampány kezdete, június 5. a választás napja.