Mozgósítás: elindultak a behívók, egyelőre adategyeztetés céljából



Már megkezdték az előkészületeket a részleges mozgósítás soron következő hetedik hullámának a bevezetéséhez, a hadkiegészítők az első lépésben nekiláttak az adategyeztetésnek és a behívók kézbesítésének – közölte a Szegodnya című ukrán napilap online kiadása védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva, hozzátéve, hogy nem hamarabb, mint egy hónap múlva léphet életbe az újabb mobilizáció.

„Folyamatban van a hadkötelesek névsorának pontosítása, adategyeztetés céljából megkezdték a behívókat kézbesítését”

– írja a portál, kihangsúlyozva, hogy a mozgósítás előkészületei, minden állampolgárt érinthetnek, aki szerepel az adatbázisban. Értesüléseik szerint hetedik hullámban 5-10 ezer személyt mozgósítását tervezik.

„A szerződéses állomány bővítésében pozitív dinamika tapasztalható: év elejétől nagyjából 20 ezer fővel nőtt a hivatásos katonák létszáma. Ez azt jelenti, hogy havonta 7 ezer személy írt alá szerződést hivatásos szolgálatról és ez a szám hónapról-hónapra nem csökkent. Ez jelentős növekedés, 70 ezer hivatásos katona lenne az optimális és kívánt létszám. Amennyiben a donbaszi helyzet változatlan marad, akkor elegendő lesz a most rendelkezésre álló eszközök és szerződéses állomány. Ám inkorrekt arról beszélni, hogy nem lesz mozgósítás, ugyanis a kelet-ukrajnai konfliktus alakulása megjósolhatatlan. Ezért nem is tudni mikortól lép életbe az újabb mozgósítási hullám és pontosan hány személyt érinthet a mobilizáció”

– közölték védelmi minisztériumban.
Korábban olyan hírek jelentek meg, hogy az idei évre csak egy mozgósítási hullámot tervez a vezérkar.