Gyereket gázoltak el Kijevben



A szörnyű balesetben a négy éves gyerek életveszélyesen megsérült.

A Lexus női vezetőjének elmondása szerint, nem vette észre az ott elhaladó gyereket. Az egyik szemtanú elmondta, a Lexus előbb az első, majd pedig a hátsó kerekével is áthajtott a kicsi testén – írja az RBC. A gyereket súlyos koponya, illetve mellkasi sérülésekkel szállították a kórházba rohammentővel.

A rendőrök vizsgálják az esetet.