Külföldiek is vannak az ecuadori földrengés halálos áldozatai között



Ötszázhetvenre emelkedett az ecuadori földrengés halottainak száma a dél-amerikai ország hatóságai közlése alapján. A halálos áldozatok között húsz külföldi is van – jelentette be Guillaume Long külügyminiszter. Tájékoztatása szerint 8 kolumbiai, 5 kubai, 2 kanadai, egy-egy dominikai köztársaságbeli, ír, brit, olasz és német állampolgár halt meg. Hozzátette: a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

japan-foldrenges

Rafael Correa ecuadori elnök arról számolt be, hogy a természeti katasztrófa okozta károk több milliárd dollárra tehetők. A helyreállítás érdekében ezért az országban adóemelést hajtanak végre, így a forgalmi adót 12-ről 14 százalékra emelik. Az egymillió dollárnál (273 millió forintnál) nagyobb vagyonokra 0,9 százalékos, egyszeri adót vetnek ki.

Az ezer dollárnál (273 ezer forintnál) nagyobb fizetésűek jövedelmük egynapi összegével, míg az ötezer dollárnál (1,4 millió forintnál) nagyobb jövedelműek ötnapival járulnak hozzá a helyreállítás költségeihez.

Megnő a cégek adója is. Correa szerint egyes állami vállalatok vagyonát eladják, azt azonban nem mondta meg, hogy melyekét. Arról is szólt, hogy mintegy 600 millió dolláros (mintegy 164 milliárd forintos) rendkívüli hitelt hívnak le a Világbanktól és más hitelintézményektől.

A múlt szombati földrengés volt az elmúlt 67 év legsúlyosabb katasztrófája Ecuadorban, a földmozgás ereje a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú volt. A természeti katasztrófa legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékén egy 200 kilométeres szakaszt érintett, de szerte az országban érezni lehetett a rengést. A földmozgás Pedernales városán kívül súlyos károkat okozott Manta és Portoviejo településeken is.

mti