Kárpátaljai magyar gyermekek látogattak Strasbourgba



A gyermekek a világbékéért elnevezésű kezdeményezés keretében szerdán ukrajnai gyermekek, közöttük öt kárpátaljai magyar gyermek látogatott Strasbourgba.

nemeth

Elmondta: az ukrajnai magyar nagykövetség, az ukrajnai magyar főkonzulátus, valamint az Ivano-Frankivsk régió tiszteletbeli magyar konzulja által életre hívott kezdeményezés célja, hogy az ukrajnai háború következtében árván, vagy félárván maradt gyermekeket felkarolja.

Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll szomszédja mellett, és amellett, hogy béke és békés együttélés valósuljon meg egy szabad és független demokratikus Ukrajnában.

MTI