Reggel óta műtik Robert Ficót



Operációt, vélhetően koszorúér-műtétet hajtanak végre Robert Fico szlovák kormányfőn péntek reggel óta abban a pozsonyi szívkórházban, ahová a múlt héten került kivizsgálásra – jelentette honlapján a Denník N című napilap.

fico

Robert Fico a múlt héten csütörtökön váratlanul, előre nem tervezett kivizsgálás miatt került a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe. A szlovák kormányfőt azóta megfigyelésen tartották benn, de sem állapotáról, sem diagnózisáról nem közöltek semmit a miniszterelnök családjának kérésére hivatkozva.

Hivatalos forrásokból eddig csak annyi derült ki, hogy Robert Ficón kardiológiai kivizsgálásokat hajtották végre. Meg nem erősített lapinformációk szerint Fico akut koszorúér szindróma miatt került kórházba – írja az MTI.

A pozsonyi lap szerint a kormányfőt péntek reggel hat órakor kezdték műteni, vélhetően koszorúér-műtétet hajtanak végre rajta. Ez a műtéti beavatkozás az összeszűkült szíverek átjárhatóbbá tételére szolgál, rendszerint 3-6 óráig tartó, igényes operációról van szó.