Kárpátaljai gyár magyar tulajdonban



Az Ungvári Villanymotorgyár Nyílt Rt. története a múlt század nyolcvanas éveire nyúlik vissza, amikor a szocialista országok alkotta gazdasági tömb, a KGST még javában működött. Ungvár határában több hektáros területen felépítették a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtási Tanács legnagyobb villanymotorgyárát. Több ezer ungvári és a környékbeli településekről beutazó talált itt munkát és tisztes jövedelmet.

A rendszerváltást követően nehéz idők jöttek, tájékoztat Horváth József. Ám miközben a többi nagyüzem sorra felszámolta a termelést, eladta a gépsorait és szélnek eresztette a dolgozóit, a villanymotorgyárban nem állt meg az élet. Igaz, bizonyos átszervezések, termékváltások itt is történtek, ám mindez csak azért, hogy a vállalat talpon maradhasson. Az igazgató nem kis büszkeséggel közli:

Kárpátalján ma ez az egyetlen nem külföldiek által működtetett és teljes egészében magyar kézben lévő, valóban termelő gyár. Nálunk a cég teljes vezetése magyar nemzetiségű. S dolgozóink nagy része úgyszintén. Bár nem diszkriminálunk, de bevallom, szívesen alkalmazunk magyar jelentkezőket.

A céget a minap 24 országból érkezett küldöttség kereste fel. Mint Horváth József elárulta, ez is része a reklámkampányuknak.

– Minden követ megmozgatunk, hogy növeljük a partnereink számát. Ukrajnában nincs felvevő piaca a villanymotoroknak. Ezért arra törekszünk, hogy minél több külföldi cég figyeljen fel ránk. Itt ugyanis gépkocsik számára is tudunk motorokat, elektromos berendezéseket gyártani. Nálunk kiváló a szakembergárda. A korszerű műszaki kapacitás is adott. Az autóhoz szükséges alkatrészek 90 százalékát elő tudjuk állítani – jegyzi meg nem kis büszkeséggel beszélgetőpartnerem.

Majd felsorolja, mennyi mindent takarnak iménti szavai. A cégcsoporthoz tartozó három üzemrészben a jelenlegi gyártási kapacitásnak akár a százszorosára is képesek volnának. Tudnak itt készíteni egy-, két- és háromfázisú villanymotorokat, 20-tól 3000 wattig terjedő teljesítményűeket. És ha a megrendelő úgy kívánja, különleges igényeknek is eleget tesznek.

Jelenlegi partnereik egyike a Hajdúsági Iparművek, melynek havi 3000 villanymotort szállítanak. Ennél nagyságrendekkel többet is össze tudnának szerelni.
– Nem értem, miért nem fedezett még fel minket az anyaország – panaszolja az igazgató. – Most sajnálom igazán, hogy nem 22 kilométerrel nyugatabbra vagyunk, mert akkor egészen más volna a helyzetünk. Gondoljanak csak bele, mi az autókhoz szükséges kábelkötegeket a magyarországi gyárak árainál 20 százalékkal olcsóbban állítjuk elő. És az sem mellékes, hogy a jelenlegi 300 fős létszámot akár 5000-re növelhetnénk.

Nagyot sóhajt és azzal folytatja, hogy az anyaországtól remélnek segítséget. Nem pénzt kérnek, hanem munkát és megrendelést. A vállalat részvényeinek 84 százaléka a Horváth család tulajdonában van, a többivel a dolgozók rendelkeznek.

– Én már a 74. életévemet taposom, tehát, ha gondoskodni akarok a jövőről, igyekeznem kell. Már kijelöltem az utódomat. Béres Lajos két éve a helyettesem. Jogász és vegyészmérnök végzettsége van, no meg remekül beszél angolul… A legszívesebben azonban Magyarországnak ajándékoznám a céget…

forrás_KISZO